Csak egy séta lett volna…

„Csak csajok napja”

Ma délután szabadságot kaptunk – apa dolgozik, mi meg csajosan nekiindultunk a világnak. Terv: séta + játszótér. A valóság: sétánk közben felvettük a szomszéd kislányt is, mert hát miért ne bővüljön a banda.

A játszótérhez vezető 10 perces utat sikerült 1 órásra nyújtani, mert a legkisebb lányom minden egyes bogarat elnevezett, elbúcsúzott tőlük, és természetesen pontos háttértörténetet is kitalált: „Ő Zsófi bogár, most megy haza a munkahelyéről, egyébként szingli.”

Közben a nagyobbak már rég eltűntek a biciklijeikkel – ők siettek, mi „éltük” a pillanatot.

Aztán jött az, amit minden anyuka ismer: a szomszéd gyereke az én felügyeletem alatt esett el. Klasszikus. Szerencsére csak egy kis horzsolás lett, de én addig húztam az időt, hátha estére elmúlik, vagy legalább nem látszik. 😅

Hazafelé a kis sérült ugrálva, sántítva közölte:
„Azt mondom otthon, hogy nem fáj, csak hogy máskor is jöhessek veletek.”

---

Mai tanulság:
A gyerekek tudják, hogy a horzsolások elmúlnak – a kaland viszont megéri. ❤️

---

És talán nekünk is ezt kéne néha észben tartani. Hogy a kis hibák, karcolások, csúszások beleférnek. Nem baj, ha nem úgy sikerül a nap, ahogy terveztük. A lényeg, hogy benne legyünk. Hogy együtt legyünk. Hogy bogarakat nevezzünk el, és egy kicsit lelassítsunk. Mert ezekből lesznek azok a pillanatok, amiket később is emlegetünk. És nem a tökéletesség, hanem a nevetések, az esések, a beszélgetések, a kis titkok – ezek építik a közös emlékeket.

Ha te is voltál már olyan helyzetben, amikor nem úgy sült el minden, ahogy kellett volna, de végül mégis mosolyogva emlékszel vissza… akkor tudd, hogy nem vagy egyedül.

Nálatok is volt már „csak csajok napja”?
Milyen kalandotok volt, amit még most is meséltek? Írd meg kommentbe, hadd nevessünk vagy együtt sajnálkozzunk rajta egy jót. 😊