Napi káosz

🐸 „4 béka, egy akvárium és egy anyuka, aki már Google-tanúsítványt is kaphatna kétéltűekből” ( Avagy: békatartás otthon, gyerekekkel, nyáron  a valóságban ) Nálunk egy séta sosem csak séta. Ha a gyerekeim valamit haza tudnak hozni , legyen az kavics, bot, csigaház, hangya , hát haza is hozzák. De az utóbbi hétvége mindent vitt : négy darab élő, tapadóujjas, ugribugri kis békával tértek haza. "Anyaaaa, nézd, milyen cukik! Meg akarjuk figyelni, hogy nőnek fel!" Én pedig ott álltam, a fejem fölött egy képzeletbeli STOP-tábla lengedezett, de már késő volt. A békák nálunk laknak. Őszintén? Nem díjaztam az ötletet. Mégis, a következő fél órában a teraszunk béka-wellness központtá alakult. Akvárium, víz, kövek, és egy gondosan gyerekek által festett kő , amit most a kis zöld lakók trónként használnak. És a gyerekeim? Boldogan figyelik őket, és naponta csapdossák a legyeket nekik. És én? Két nap után azon kaptam magam , hogy a reggeli kávém mellett Google-kereséseket ...

Eltitkolt anyai gondolatok – amikről sosem beszélünk hangosan Őszinte vallomás egy anyáról, aki néha csak el akar tűnni egy napra Tegnap este olyat tettünk, amit nem is tudom, mikor csináltunk utoljára. Nem, nem világ körüli út. Nem spa hétvége. Csak horgászni mentünk. De ketten. A gyerekek nélkül. Este. Sötétedés után. És valami megváltozott bennem. Ültünk a stégen, lábunk alatt a víz, fölöttünk csillagok, mellettem az a férfi, akivel ezt az egész őrült kis családot csináltuk magunknak. Csend volt. És én egyszer csak arra gondoltam: milyen furcsa, hogy most senki nem szólít meg. Senki nem kér inni. Senki nem kiabál, hogy anya nézd. Senki nem akar a nyakamba ülni. És én nem hiányoltam ezt. Hanem… élveztem. És aztán jött a gondolat, amit nem mondunk ki hangosan. Hogy néha szeretnék eltűnni egy napra . Nem örökre. Nem végleg. Csak egy napra. Csak én lenni. Nem anya. Nem logisztikai menedzser. Nem szakács. Nem békebíró. Csak egy ember. Egy nő. Egyedül. Persze imádom őket. Még a...

Kettesben egy bottal – amikor anya és apa újra csak mi leszünk Ma délben csörgött Anyukám. Már a hívás is meglepett, de amit mondott, még jobban: Megyek az unokákhoz éjjelre, menjetek el valamerre! Na, ilyen ajánlatra nem lehet nemet mondani. A férjemmel csak összevillant a tekintetünk, és már szinte hallottam is a horgászbotok zörgését. Hát legyen, gondoltuk, egy kis éjszakai horgászat kettesben ,pont ránk fér. Gyorsan összekaptuk a cuccokat, közben persze négyszer visszamentem valamiért a házba, mert "ez is kell, meg az is, ja meg a fejlámpa, a rágcsa, termosz, pokróc, pulcsi, meg még egy pulcsi, hátha lehűl" ,ismerős, ugye? A gyerekek pedig boldogan ugrottak a Mamival az esti programba. Valahogy mindig érzik, amikor nekünk is kell egy kis idő magunkkal. Azaz egymással. Mert mostanában két összefüggő mondatot nem tudunk váltani anélkül, hogy valaki ne szólt volna közbe: – Anyaaaaaaa, elvitte a hajgumikat! – Apaaaaaa, nem adja oda a bal lábas papucsom! – Anya, nézd mi...

Diafilm varázs – avagy mikor a múlt mesél az estében Ma délután meglátogattuk a Mamát. Már nagyon várta a gyerekeket, és ahogy beléptünk az ajtón, azonnal csillogni kezdtek a szemek , nem csak a gyerekeimé, hanem az övé is. A Mama azok közé a nagymamák közé tartozik, akik mindig elő tudnak húzni valami csodát a fiók mélyéről , ez ma sem volt másképp. Egyszer csak megjelent a kezében egy régi ismerős tárggyal: a dia vetítőmmel. Igen, azzal a  kis géppel, amivel nekem mesélt esténként, amikor még én voltam az ő kis csaja. És nem csak a vetítőt porolta le, hanem előkerült hozzá egy egész szatyor diafilm is. Klasszikus mesék, amiknek már a címétől is megdobban a szívem: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Lúdas Matyi, A három kismalac... A lányok teljesen el voltak bűvölve. Már ott a Mamánál egymás kezéből kapták volna ki a kis tekercseket, annyira izgatottak lettek. Amikor elindultunk haza, egész úton azt tervezgették, este melyik mesét vetítsük le először. Mintha egy mini mozis esté...

Otthonról dolgozni anyaként? Igen, még nekünk is lehet! Valljuk be, anyaként néha olyan, mintha egy teljes állásunk lenne itthon – csak épp fizetés, ebédszünet vagy elismerés nélkül. 🤯 A gyerekeink boldogok, a hűtő folyamatosan ürül, a mosás sosem ér véget, mi pedig gyakran elfelejtjük, hogy bennünk is ott van valami több. És ma rájöttem, hogy lehet ebből az egészből egy kicsit „kifelé” is építkezni . 💻 Reggel, mikor épp a harmadik kávémat próbáltam nyugodtan meginni (persze sikertelenül), rábukkantam egy szuper blogra:  https://www.kattintasnyi-karrier.hu/ Őszintén mondom, rég olvastam ilyen átlátható, anyabarát oldalt az otthoni munkáról. Ami különösen megfogott, az ez a bejegyzés volt: 👉 Hányféleképpen lehet pénzt keresni blogolással? Konkrét ötletek vannak benne, nem mellébeszélős „csodamódszerek”, hanem valós példák, ami akár nekünk, gyerekek mellett zsonglőrködő anyukáknak is beleférhet az életünkbe. Dropshipping, blogírás, Pinterest, virtuális asszisztens – szóval n...

Hazaértünk… de vajon vissza is tértünk? Van az a pillanat, amikor becsukódik mögötted az otthoni ajtó, és minden ismerős… mégis kicsit idegen. A nyaralás kiszakít, de a hazatérés visszaránt. Vagy legalábbis próbál. Vajon újra megtaláljuk magunkat a mosatlan bögrék, a bőröndök és a megszokott zajok között? Mi most megpróbáltuk. Hazajöttünk. Elvileg kevesebb holmival, mint amikor elindultunk. Gyakorlatilag megint alig fértünk be az autóba. Este már bepakoltunk, így reggelre csak a plüssök, pizsamák, kispárnák és mi magunk maradtunk. Egészen haladónak éreztem magam logisztikából. A lányok indulás előtt legalább háromszor körbejárták a medencéket, nehogy valami ott maradjon. Ők már szinte saját kis belső ellenőrző listával dolgoznak. Talán sikerrel jártunk, bár majd itthon derül ki, hogy tényleg nem hagytunk-e ott semmit. Ami viszont hatalmas könnyebbség volt most: volt mosógép. És ha már volt, én be is vetettem. Az utolsó napokban kimostam néhány adagot, így most nem fog elönteni a m...

Fagyi fronton harcban állunk – nyári semmittevés gyerekekkel Van az a nap, amikor az ember úgy ébred, hogy ma semmit nem csinálunk . Nem megyünk sehova, nem szervezünk programot, nem próbálunk „emlékezetes családi élményt” létrehozni. Csak hagyjuk, hogy történjen, ami történni akar. Na, nálunk ez ma pontosan így volt. Nem állítottam be ébresztőt, nem volt lista, nem volt napirend. Csak mi voltunk. A gyerekek, a kert, a medence, meg három nagy doboz fagyi. És egy óriási dinnye. Merthogy sikerült kicsit túlvásárolnunk magunkat. A tegnapi lelkes „ezt még feltétlen vigyük!” bevásárlás ma reggel már egyértelműen azt mondta: ha ezeket nem esszük meg holnapig, jöhet a vödör . Így hát hivatalosan is meghirdettem a "Fagyi és Dinnye Napot" . Nincs főzés, nincs zöldség, nincs vita. Csak kanalak, papírtörlők, bikinis gyerekek, akik tíz percenként kérdezik, hogy lehet-e még egy gombóc fagyit. Persze hogy lehet. Délelőtt beüzemeltük a medencét. A víz kék, a gyerekek hangosak, a nap s...

Családi nyaralás – amikor anya valahogy kimarad belőle Minden évben alig vártam, hogy végre nyaralni induljunk. Előtte napokig pakoltam, terveztem, készültem. Összeállítottam, mit viszünk, kinek mi kell, hány törölköző, mennyi naptej, hol fogunk enni, mit csinálunk majd rossz idő esetén... Szóval fejben már rég ott voltam, és közben titkon reménykedtem: talán most végre mi is pihenünk egy kicsit. Mert bevallom, idén nagyon elfáradtam. Három gyerek, munka, háztartás, napi túlélés. Azt hittem, a nyaralás majd feltölt. Azt hittem, végre együtt leszünk, nemcsak fizikailag, hanem igazán . Azt reméltem, a férjem most többet lesz velünk, nem csak a gyerekekkel, hanem velem is . De valahogy ez nem így történt. Ott vagyok – mégis hiányzom Napok telnek el úgy, hogy szinte csak utas vagyok ezen a nyaraláson. Reggel ugyanúgy én kelek elsőként, pakolom a reggelit, intézem a napindítást. Napközben a gyerekek logisztikája, estére fürdetés, vacsora, rendrakás. És közben apa is ott van , de val...

Vér, könnyek  – egy nap a Körösvölgyi Állatparktól a sürgősségiig Azt hittük, ez lesz a tökéletes nap . Reggel még csak azt éreztük, hogy kiszakadunk a hétköznapokból. Tiszta levegő, fák árnyéka, madárcsicsergés, és három izgatott gyerek, akik egész úton azt találgatták, vajon látunk-e majd farkast. A Körösvölgyi Állatpark nem is okozott csalódást: a gyerekek olyan közelről láthatták a vadon élő állatokat, mint még soha. Az apróság ujjongva mutogatott minden mozgó árnyékra: „Nézd, ott a róka! Meg ott az őz! Ez most igazi?” Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy ezek azok a pillanatok, amikért érdemes minden pakolás, minden stresszes készülődés, minden mosás és csomagolás. Ilyenkor anyának lenni... valami varázslatos. Visszafelé már a valóság is beköszöntött: a legkisebbet csúnyán összecsípték a szúnyogok. Ő valamiért mindig duplán reagál a csípésekre ,hatalmas csomók, vörös foltok, dörzsölés. Gyógyszertár, krém, megnyugtatás ,rutinosan, de még mindig szorongva. A szállásra é...

Medence, bolttúra, anyai ösztön és hal nélküli vacsora – egy átlagos nyaralós nap A mai nap is hozta a maga kis káoszát, de legalább már megszoktam. Sőt, mondhatni már hiányozna, ha egyszer minden zökkenőmentesen menne. Az érkezéskori keveredésért cserébe végül mindkét ház udvarát megkaptuk, ami azt jelenti, hogy két medence között rohangálhatok a gyerekek után. Így a semmittevés miatt nem kell aggódnom, mozgásból bőven kijut ezen a héten is. Délelőtt viszont elérkezett az a pillanat, amikor elfogyott a vízünk. A gyerekeket alig tudtam kikönyörögni a medencéből, de végül sikerült , fagyizó keresés ígéretével. Anyai trükk bevetve, működött. A GPS persze megint külön utakra akart vinni, valami földes részen keresztül, de most már nem estem bele a csapdájába. Inkább bíztam az anyai ösztöneimben, és elindultam arra, amerre jöttünk. Csak a főútra visszaérve kapcsoltam be újra a navigációt, de akkor már úgyis tudtam, merre kell menni. Meglett a bolt, lett víz is, fagyizó viszont sajnos n...

Családi nyaralás indul defekttel – és mégis boldogan érkeztünk meg Elindultunk a családi nyaralásra – defekt, keveredés, újratervezés. De végül minden jóra fordult. Ilyen volt az első napunk három gyerekkel! Pakolás mesterfokon – és amit az élet áttervez Napok óta készültem, pakoltam, tetriszbajnok módjára rendeztem be a csomagtartót. Három gyerek, plüssök, párnák, strandcuccok, társasjátékok – minden kapott helyet, precízen, logikusan. Azt hittem, a nehezén túl vagyunk. Hát... nem egészen. Félúton jött a meglepetés – defekt az autópályán Úton a nyaralásra, félúton defektet kaptunk. Acsomagtartó persze teli, amit előzőleg két órán át rendezgettem. Most újra kipakolhattam, de ezúttal az út szélére. A pótkerék természetesen a legmélyén lapult. Mondanám, hogy idegösszeomlást kaptam, de inkább csak röhögtem kínomban. És legalább jókor álltunk meg , úgyis mindenkinek sürgős pisilnivalója lett. Mindenki talált bokrot, én meg kereket. Célba értünk – de nem egészen oda A defekt után v...

Célba értünk – de előtte még jött a szokásos káosz Napok óta készülök. Pakolok. Elpakolok. Kipakolok. Visszapakolok. Aztán újra elölről. Mert nálunk a "nyaralásra készülés" nem azt jelenti, hogy egy szép kis lista mentén nyugodtan összekészítem a holmikat, hanem azt, hogy ahogy elkezdek pakolni, biztos, hogy valakinek (vagy épp mindenkinek) szüksége van rám. Fáj a hasam. Éhes vagyok. Hol van a piros zoknim? Anyaaaa, megcsípett valami! És így tovább, és így tovább... Már a hét közepén elkezdtem apránként összerakni a dolgokat. Aztán jött egy szerdai újragondolás, egy csütörtöki „mégis kell az a másik törölköző”, pénteken meg már nem emlékeztem, mit tettem be és mit nem. Ma este pedig ott tartottam, hogy a titokzoknik párjait kerestem a ház minden zugában. (Van az a zokni, ami csak a szennyeskosár mélyéről hajlandó előkerülni, és lehetőleg akkor, amikor már három másik is van a kezedben.) De aztán jött az este koronája: amikor végre úgy éreztem, hogy na, most már tényleg min...

Illatba csomagolt készülődés – avagy hogyan teregettem végig a hetet A héten egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hétvégén nyaralni megyünk . Ez így elsőre jól hangzik, de ha valaki valaha próbált már három gyerekkel elindulni akár csak egyetlen éjszakára is, pontosan tudja: ez nem nyaralás, hanem logisztikai hadművelet . Az egész hetet mosással töltöttem. Szó szerint. Nem túlzás, hogy minden egyes négyzetméteren száradt valami , vagy bent a lakásban, vagy kint az udvaron. Plüssök, plédek, párnák, törölközők, nyaralós táskák, kedvenc kispárnák... minden egyes darabot ki kellett mosni, mert „szükség lehet rá” . Az anyai agy nem ismer kompromisszumot, ha elindul egy gondolati úton: mi van, ha leesik az eső? Mi van, ha hideg lesz? Mi van, ha homokos lesz? És ha valaki megfázik? Ma reggel elfogyott az öblítő is ,ez nálunk nagy ügy. Újat vettem. Egy új illatot. És hát… azóta a lakásban illatfelhő van , ami még engem is meglepett. A gyerekek egész nap szimatolnak. Egyszer csak odaszaladn...

Cím: Darázscsípés az udvaron – figyelem anyukák 🐝 Amikor a gyerekjátékban már nem csak gyerek lakozik… A nyár nem csak a fagyié, a pancsolásé és a hosszú estéké. Sajnos együtt jár vele a rovarinvázió is. Legyen szó szúnyogokról, hangyákról vagy darazsakról, mindig akad valami, ami próbára teszi a nyugalmat. Nálunk most épp a darazsak döntöttek úgy, hogy birtokba veszik az udvart. Vagyis inkább a gyerekek játékait. Minden egy ártatlan hétvégével kezdődött, amikor apa épp egy kis kerti nassolás közben kapott egy darázscsípést , méghozzá a nyelvére. Nem volt vicces. Persze utólag már mosolygunk rajta, de akkor gyorsan előkerült a hideg borogatás, a kalcium meg… hát az nem volt. Mondtam is, hogy ideje beszerezni, mielőtt a gyerekeket is eléri. És ahogy ez lenni szokott, pár nap múlva be is igazolódott az anyai megérzés. Tegnapelőtt az unokatesót csípte meg egy darázs a játszótéren. Ma pedig nálunk történt a baj. Kint játszottak a gyerekek az udvaron, mikor előkerült egy régen haszná...

Egy nap szabadság… anya módra 😅 Ma valami egészen szokatlannal indult a  napom: egyedül keltem útra. Igen, jól olvasod, egyedül . A mama vigyázott a lányokra, én pedig útnak indultam – munkaügyben ugyan, de mégis olyan kis szabadság-illatú érzés volt. Másfél órás út, zene a maximumon, klíma szintén, és persze a lelkem is próbáltam hűteni ezzel a ritka egyedülléttel. Tudjátok, ez az, amikor senki nem kérdezi meg 3 percenként, hogy mikor érünk oda, vagy hogy hoztál-e enni valamit. 😅 Késő délutánig elhúzódott a munka, így csak egészen későn értem haza . De ahogy beléptem, a gyerekek már szaladtak is elém, és csillogó szemmel mesélték, milyen jó napjuk volt a Mamával. A konyhában rend fogadott. A mosogató üres , a padló felmosva … hát mit mondjak, komolyan elgondolkodtam, hogy ideköltöztetem Anyukámat . 😂 Sajnos ez nem opció, úgyhogy este hazavittem, hadd pihenje ki ezt a hosszú, unokákkal teli napot. Na de persze az este visszahozta az egyensúlyt . Vacsoránál sikerült egy j...

✍️ Napi Káosz – 2025. július 14. Ma reggel fél hétkor keltem. A terv az volt, hogy még nyugalomban megiszom a kávémat, mielőtt elindul a nap. Csakhogy úgy gondoltam, belefér még öt perc alvás . Hát nem fért. Nyolckor arra keltem, hogy csengetnek. Megérkeztek a tesóm gyerekei – ahogy megbeszéltük, csak én közben kissé hosszabbra nyújtottam azt az öt percet . 😅 Persze a lányaim is azonnal felébredtek a vendégekre, így a csendes reggeli kávé csak álom maradt. Kávé: 0. Káosz: 1. Miután mindenki felébredt rendesen, én meg elkészítettem a reggelit, arra lettem figyelmes, hogy a hat gyerek már vígan játszott és medencézett az udvaron . Mondhatnám, hogy teljes béke volt... de azért akadt néhány kisebb-nagyobb közjáték: sáros lábnyom a konyhában, veszekedés az úszógumin, sírás, mert valaki meglökte a másikat, egy darázscsípés is becsúszott. De mindegyik helyzetnek közös játék lett a vége , és ez az, ami igazán számít. Amíg ők elvoltak (legalábbis amennyire hat gyerek „el tud l...

Tegnap nem született bejegyzés. Nem azért mert elfelejtettem, vagy mert nem lett volna miről írni, épp ellenkezőleg. Annyi minden történt, hogy az este végén csak lehuppantam, és hagytam, hogy a nap emlékei szép lassan leülepedjenek bennem. Délelőtt klasszikus szombat a családban volt, takarítás, főzés, mosás, az a fajta rohangálás, amitől estére már csak egy kávéval lehet életben maradni. A lányok persze szívesen segítettek… úgy, ahogy csak gyerekek tudnak segíteni, elpakolták amit nem kellett volna, és belekezdtek mindenbe, amit épp félbehagytam. Közben Apa is hazatért, négy új kismalaccal a karjában. A lányok ujjongva rohantak felé, mintha minimum egy pónilovat hozott volna, nem négy röfögő jövevényt. Volt visítás, boldogság, nagy ölelgetés, de nem Apának, hanem a malacoknak. Délután anyósom érkezett, és a lányok úgy tapadtak rá mint mágnes a hűtőre. Alig jutott levegőhöz, őszintén csodálom hogy kibírta. Mi pedig Apával este kimozdulhattunk. Két szülinap is várt ránk, és most hogy...

Egész héten csak néztük az esőt az ablakon keresztül. Naponta legalább egyszer elhangzott valamelyik gyerekszájból az a kérdés hogy anya mikor lesz már jó idő. Hát mit is mondhattam volna. Én is ugyanannyira vágytam a napfényre mint ők. A sokadik bent töltött nap után már a rollerezés a nappaliban sem tűnt olyan nagy számnak. Még a pizsamában reggelizés is elvesztette a varázsát. De ma végre. Kisütött a nap. Az ég kék lett a fű zöld és a gyerekek minden különösebb kérés nélkül már húzták is a cipőt hogy kirohanjanak az udvarra. A ház szinte zengett attól hogy megyünk kiii. Végre nem kellett esőkabát sármentesítő hadművelet csak a napsütés a kacagás és a kerti élet. Körbejártuk a kertet. Egy hét eső után volt mit nézni. A gaz is nőtt a levelek megtépve és hát az almafa alatt mintha valami almaapokalipszis zajlott volna le. A sok vihar leverte a gyümölcsöt és ott hevertek szanaszét a fűben a sárga piros kincsek. Nem tudtam szó nélkül elmenni mellette de nem is kellett mert a középső lá...

Ma nem volt semmi extra. Vagyis… dehogynem. Az, hogy egyáltalán életben vagyok estére, már önmagában világraszóló teljesítmény! Egész nap úgy éreztem magam, mint akinek lemerült az elem a hátában, de azért valaki még néha ráütött a „start” gombra. Vonszoltam a testem a lakásban, mint egy zombi, aki tegnap még szuperhősként működött, de ma elfelejtette a köpenyét kimosni. Nem is terveztem semmit. És be is tartottam! Néha már az is haladás, ha nem próbálunk meg multitaskingolni egy 12 tételes listát egyetlen délelőttbe zsúfolva. Ma elengedtem. Mindent. A port, a morzsát, a nem létező napirendet, a tornyosuló ruhákat. Sőt, még a lelkiismeretemet is fél órára szabadságra küldtem. Na jó, egyetlen anyás biztonsági intézkedést mégis tettem: reggelre bekészítettem a kenyér és kalács hozzávalóit . Csak hogy ha már ma minden széthullik, legalább holnap reggel a ház illata rendben legyen. Majd reggel csak sütni kell. Ez az anyai ösztön: még a káoszban is előre dolgozunk egy picit. Délelőtt a...

Az egész hét egy nagy, szürke takaró volt az égen. Nem volt benne semmi szép horgolt minta, csak víz, víz meg még egy kis szitáló átok, ami minden tervünket elmosott. Strand helyett a szárítókötél mellett nyaralunk, naptej helyett meg nedves zoknik illata terjeng a nappaliban. Ez a hét pontosan az volt, amitől minden gyerek szívből retteg: bent rekedtünk. Örökre. Legalábbis így tűnt. A gyerekeim néhány nap után már azt is szórakoztatónak találták, ha a plafont nézhették versenyszerűen. Kitalálták például, ki tudja több ideig bámulni a lámpát pislogás nélkül. Nem viccelek, ez volt a nap fénypontja kedden. Aztán jött a rollerezés. Bent. A lakásban. Tudom, most sok anyuka felszisszen, de hát mit tegyen az ember, ha a gyereknek mennie kell, de az időjárás másképp gondolja? Így lett a nappaliból versenypálya, a folyosóból gyorsulási szakasz, a konyhából pedig boxutca, ahol energiafeltöltésként egy-egy fél kifli és almahéj várt rájuk. A wc-ajtó pedig lett a célvonal. (Néha szó szerint is.) ...

A tegnapi semmittevős nap után ma úgy éreztem, itt az ideje, hogy kicsit összeszedjem magam. Na nem azért, mert bárki számon kérte volna rajtam a házimunkát vagy a teljesítményt , inkább csak magam miatt. Kicsit kellett már az az érzés, hogy valamit csináltam. Hogy haladtam, ha csak egy tapodtat is. Szóval reggel nekiláttam kalácsot sütni a gyerekeknek. Nem is akármilyet, hanem frisset, foszlósat, illatosat. Már az illatára összegyűlt a banda a konyhában, és mire kihűlt volna rendesen, már csak a sarkai maradtak. A reggeli természetesen a szokásos koreográfiával zajlott: morzsák mindenhol, a poharak sorra dőltek, és persze a kutya is kapott valamit, mert nálunk a föld mindig jobban jár, mint az asztal. Komolyan kérdezem: minden gyereknek be van építve egy program, hogy reggelinél legalább egy dolgot felborítson? Délre a kenyér is kisült. Apa nagy örömére, mert így vihetett magával egy friss, ropogós veknit a délutános műszakra. Mondjuk gyanítom, szívesebben ette volna meg itthon, eg...

Ma nem történt semmi és mégis minden Vannak napok, amikor azt érzi az ember, hogy ma nem csinált semmit. De aztán ha jobban belegondolok, kiderül, hogy a semmi valójában tele van mindent jelentő pillanatokkal. Ma ilyen nap volt. Nem volt program. Nem jött vendég. Nem kellett semmit elintézni, senkit elvinni sehova, nem szólt a telefon, és őszintén szólva még főzni sem volt igazán kedvem. A ház pedig? A ház pontosan úgy néz ki, ahogy egy ház kinéz, amikor a lakói élnek benne, de nem takarítanak közben. Magyarul: szalad. Az asztalon morzsák, a kanapén összegyűrt takarók, a földön játékok, a fürdőszobában pedig valaki biztos elrejtett egy zoknit csak úgy, sportból. A konyhában ott figyel egy félbehagyott keksz a szék alatt, amit valószínűleg valaki megevett volna, ha nem történt volna közben valami izgalmasabb, például hogy leesett a másik szék. És tudjátok mit? Ma ez nem zavar. Ma nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni azért, mert nem porszívóztam ki a sarkokat. Mert nem ...

Reggeli orrszívó szimfónia – avagy miért piszkálja a gyerek az orrát egész nap? Nyár van, meleg van, klíma nincs, vagy ha van, az is csak a huzatot tolja egyik gyerektől a másikig. Én pedig minden reggel úgy ébredek, hogy az orrom be van dugulva. De mivel felnőtt vagyok, előkapok egy zsebkendőt, fújok egy jó nagyot, és máris tiszta a világ. Legalábbis egy darabig. Na de a gyerekek? Ők csak ülnek ott, szipognak, nyúlnak az orrukhoz, majd azt mondjuk: Ne piszkáld már az orrodat!   mintha az orrpiszkálás nem lenne logikus válasz arra, hogy valami zavarja őket ott bent. Mert zavarja. Csak ők nem tudják azt olyan hatékonyan eltávolítani, mint mi. Nekik még nem megy a jól célzott, teljes erőből jövő orrfújás. Ők még csak próbálják kinyomkodni, kibányászni vagy épp ledugni az ujjukat, hátha úgy kiszabadul. És persze mi csak akkor kapunk észbe, hogy zsebkendő kellene, amikor már ott van a dolog a gyerek szájánál. Addig valahogy láthatatlan. Otthon egész nap hallani a szipogást, aztán ...

Ma reggel ismét a jól ismert zümmögésre ébredtem. A fűnyíró valahol már dolgozott, én meg csak reménykedtem benne, hogy nem a mi kertünk az, ahol a harc zajlik. De legalább időben indult a nap. Még kávé előtt elhatároztam, hogy bedobok egy adag ruhát a mosógépbe, mert milyen jó érzés lesz, hogy már az első korty előtt haladok is. A terv szép volt, csak azzal nem számoltam, hogy a tegnap délutáni mosás még mindig a gépben várakozik, mint egy elhagyott csomag a peronon. De legalább bepakolni nem kellett. Csak újraindítani. 😅 A lányok még aludtak, így kihasználtam a csendes perceket, és elkezdtem a főzést. A kenyér előtésztájával kezdtem, mert délután bográcsozunk, és a fiúk már előre kijelentették, hogy csak az én kenyeremet hajlandóak enni. Jó érzés ez, na. Aztán nekiálltam a tojásos nokedlinek is, de mire kiszaggattam, észrevettem, hogy a tűzhely nem működik. A tészta szépen egy tömbbé állt össze, a lábas meg ott árválkodott alatta, láng nélkül. És én már éppen bosszankodtam volna, a...