Napi káosz

Ma reggel időben ébredtem. Mármint nem én akartam így, hanem a szomszéd, aki még hajnalok hajnalán úgy döntött, eljött az ideje a fűnyírásnak. 😅 De ha már így alakult, nem volt visszaút: kávét főztem (amit a teraszon, a füves háttérzaj kíséretében kortyolgattam), majd beindítottam a napot. Főztem, sütit sütöttem, hiszen vendéget vártunk ,mégpedig olyan igazit, aki miatt az ember kicsit jobban igyekszik rendet rakni és nemcsak a lakás egyik felét... 😅 Aztán 11-kor jött az üzenet: „Ne haragudj, mégsem megyek.” És ott álltam... konyhakészen. A lakás is. A süti is. Én is. Na de nem csüggedünk, hiszen a nap nem ért véget! Délután úgy döntöttünk: ha már nem jött a vendég, mi megyünk , méghozzá horgászni! Ott várt bennünket a lányok jó barátja, aki ott is lakik a közelben, és akivel egész délután medencéztek is egy jót. És hogy ne csak hal legyen a napban, hanem egy kis csoda is , találkoztunk egy újszülött kis bocival! 🐄 Az anyukája sajnos nem akarja etetni, ezért a gazdák cum...

Egy wellness nap, ahol a comb volt az asztal, és a szauna csak gyorsfutamban fért bele Eredetileg holnapra terveztünk strandolni .. igen, ez így elsőre is jól hangzik , de reggel, félkómás állapotban, amikor épp csak kinyitottam a szemem, megláttam, hogy egy rokon bejelentkezett… holnapra. A kávémat szorongatva próbáltam felfogni, hogy a strand nem holnap lesz, hanem... most. 😅 Újratervezés! Gondoltuk, akkor irány ma a strand! Míg a gyerekek még az igazak álmát aludták, mi már hangtalanul ( na jó, köhögve, lábujjhegyen, törölközőt ejtve ) pakoltunk. Csajok persze most nem igényeltek félóra ébredési időt , mire pislogtam egyet, már az autóban ültek az unikornisos úszógumival. 😄A reggelink persze kimaradt, de anya logisztikából ötös: a kocsiban szépen megreggeliztünk. A combom , amit három gyerek után már úgyis strapabíróra nevelt az élet , kiváló szolgálatot tett mint mobil szendvicskészítő-asztal. 😅 A strand nem is akármilyen volt: egy wellnesshelyre mentünk, ahova még sosem. A b...

Ma végre rászántam magam, hogy kipróbáljam azt a híres-neves házi légycsapdát, amit minden anyuka megoszt a Facebookon, sőt, már szinte úgy éreztem, ciki vagyok nélküle. Elkészült, kitettem, büszke voltam… majd egész nap egyetlen árva légy sem szállt bele. Egy se! 😅 Aztán kicsit gyanússá vált a dolog, mert nemcsak a csapdám volt üres, de a terasz is légymentes volt délelőtt. Már kezdtem elhinni, hogy a citromos-teafaolajos-alkoholos permetem tényleg csodát tett. Aztán délután elállt a szél... és mintha egy titkos légyhíradóban bemondták volna: "Itt az idő!" – ellepték a teraszt. Pont úgy, pont ott, pont annyian, mint mindig. A csapdámat pedig úgy kerülték, mintha ott se lenne. 😂 E lindultunk az esti sétánkra – de most kicsit nagyobbra terveztük, mint szoktuk. Úgy voltunk vele, mi lenne, ha egyszer nem csak a megszokott körre mennénk? Biciklire pattantunk, és elindultunk „kitekerni a világból”. Nagyjából... az első játszótérig jutottunk. 😅 Mondtam is magamban, hát jó, l...

A kiabálás után jön az ölelés A tegnapi veszekedős, kiabálós napunk után arra gondoltam, ma elmesélem, mi hogyan oldjuk meg az ilyen helyzeteket. Vagyis inkább azt, hogyan próbálom. Mert nálunk sem megy minden zökkenőmentesen, és a tökéletes anyaság nálam is inkább csak este, az elalvás utáni vágyálom. A középső csajszimmal van mostanában a legtöbb gond. Ő az, aki nem bírja elviselni, ha nemet mondanak neki. Ha valami igazságtalannak tűnik. Vagy csak úgy, minden apróságért, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné. És ez nem az a cuki kis hiszti, amikor valaki duzzogva leül a sarokba, karba tett kézzel és morog egy sort. Nem. Ő visít. Ordít. Csapkod. Sír. Ilyenkor bármit próbálok, egyszerűen nem lehet megnyugtatni. A legjobb, amit tehetek, hogy várok. Hagyom, hogy lecsengjen a vihar, hogy kifáradjon. Van, hogy ez egy órát is eltart. És amikor végre csend lesz, odabújik. Megöleljük egymást. És akkor jön a beszélgetés. Megpróbáljuk együtt végiggondolni, mi történt. Mi nem sikerü...

Reggel a boltban kaptak a csajok egy nyalókát, én meg naivan azt hittem, lesz öt perc nyugalmam, amíg elnyalogatják. Hát persze, hogy nem így lett. Két rózsaszín, egy zöld. És onnantól indulhatott is a szokásos testvérháború. Mindenki a zöldet akarta, még az is, akinek előtte teljesen megfelelt a rózsaszín. Fél óra vita, sértődés, könnyes szemek, kiabálás, és az idegrendszerem utolsó cérnaszála után végül megegyeztek. Hurrá. Legalábbis egy pillanatra. Aztán a kicsi bent leejtette és szét is tört a nyalókája. A nagy kint a homokba ejtette. A középső meg letette, hogy neki nem is kell, csak a színe nem tetszett. Amiért egyébként ő robbantotta ki az egész cirkuszt. A medence vize addigra már konkrétan egy algás békatóra emlékeztetett. Komolyan, ti hogy csináljátok, hogy egy egész nyáron át tiszta marad? Nálam ez soha nem sikerül. Ma úgy döntöttem, hogy elég. Leengedtem, kisikáltam, és jöhet a friss víz. Természetesen a legésszerűbb időpontban kezdtem bele, pont délben, negyven fokban, tű...

Ma végre kicsit tovább aludtam ,hisz nyári szünet van! Én is had élvezzem! Csakhogy pont ma kellett kilencre menni valahova! Én még félálomban a három csajszim meg vígan húzta a lóbőrt Szóval indult a reggeli versenyfutás az idővel Természetesen harmincöt fok volt vagyis a kócos hajakat nem lehetett eltakarni egy gyors sapkával😅 Maradt a bohém nyári stílus ami nálunk azt jelenti hogy reméljük senki nem néz ránk túl közelről Dolgunk után Mamára bíztam a lányokat. Mondhatnám hogy csak egy kis segítség kellett de igazából teljesen lepasszoltam őket! 😅 Én meg nekiveselkedtem a tegnap este sarokba hajított ruhakupacnak Mert igen ...ott volt Pontosan ott ,ahova tegnap fáradtan ledobtam És nézett.. Egész nap figyelte hogy elmegyek mellette és közben suttogta, hogy jó lenne már ha nem itt várnám meg a telet! Gondoltam kihasználom, hogy most végre egy kis nyugalom van és gyorsan belefogok egy kis takarításba Illetve csak belefogtam volna De mintha kiírtam volna  a facebookr...

Délelőtt végre eljutottunk a gyerekek szekrényeinek kipakolásához. Cél: nyári ruhák előre, a többi pihenhet. Az „elrakás” fázis még várat magára – jelenleg az ágyon pihennek a kiselejtezett darabok, de estére valószínű a sarokba költöznek, hogy legalább le tudjak feküdni. A szoknyák fogasra kerültek – mindenki büszkén akasztotta a saját szekrényébe, bár sejtem, hogy kicsi lesz az a hely ennyi nyárváró szoknyának… Amíg az ebéd készült – zöldségleves és tepsis krumpli – a gyerekek boldogan pancsoltak a medencében. Közben a konyhában bevetettem a lusta asszony kelt tésztáját , természetesen dupla adagban . Itt ugyanis bármikor elhangozhat a klasszikus: „most akarunk valamit enni!” Első körben pizzás csiga készült – Apa ugyanis délután horgászni viszi a lányokat , kellett hát egy kis útravaló, ami nem romlik, nem folyik, és remélhetőleg nem landol a kocsi ülésén. Estére már meg is jött a rendelés: fánk legyen! Ha valami még marada tésztából holnapra, majd kitalálom, mi lesz belőle. ...

🎢 Kávé, palacsinta, unikornis – csak a szokásos Minden reggel ugyanaz a terv: időben kelek, hogy legalább pár perc nyugalmat találjak a nap előtt. Kávéval a kézben, kilépek a teraszra, nyitott ajtónál persze – hátha valaki felébred, hallani akarom. Kényelmesen elhelyezkedem... és már jön is a kiabálás: – Anyaaa! Anyaaa, gyere! Kávét leteszem, rohanok... mindenki alszik. Jó. Akkor visszaülök. Belekortyolok. Megint kiabálás. Na jó. A kávét felhörpintem, mint egy feles, és indulok újra – de most is mindenki alszik! Hát nem tudom... vagy szivatnak, vagy képzelődöm. Délelőttre már „csak” két gyerekem volt – anyukám elvitte a középsőt fürdeni az unokatesóval. Egyesével viszik őket, mert hát... a három már „sok”. Nem is értem, miért. Tudnak ők angyalok is lenni. Néha. Ha alszanak. Csendben. A legkisebb már három napja palacsintát emleget, hát ma rászántam magam. A nagyobbik közölte, hogy segít. Ez mindig remek hír. Tej a tálba – meg persze mellé is. A tészta mindenhol volt, csak ott n...

Ma nálunk esemény nem sok történt – de azt annál hangosabban! 😅 Hőség volt, úgyhogy pihenőnapot tartottunk, de ez nálunk nem azt jelenti, hogy semmi sem történik, csak épp senki nem alszik délután. 😄 Délelőtt zabkeksz-sütésbe kezdtünk – két ízben készült: csokis és kókuszos. Amikor beleöntöttem a hozzávalókat a tálba, a lányaim csak ennyit kérdeztek: – Fúj, anya, ilyet miért csinálsz? Úgyse esszük meg! Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy az egészet kihajítom, de aztán inkább anyai önbizalommal kisütöttem. Amíg a csokis sült, kitakarítottam, főztem egy kávét, és tepsi csere után,kimentem a teraszra egy csendes szünetre – mert kivételesen épp nem tomboltak. Amikor visszamentem, a csokis keksz fele eltűnt . – Anyaaaa, ez a kedvenc csokis kekszem! Mikor lesz kész a kókuszos? (A kókuszos épp akkor sült bent a sütőben. Hát mégis szeretik 😅) Ebédre húsleves és sült kacsa volt, vacsorára pedig az egyik kedvenc házi finomságom: puha kifli , amit gyakran készítek simán...

Ma tortát sütöttünk. Nem is akárkinek – az öcsém születésnapjára. Találtam TikTokon egy srácot, (ajánlom is minden Anyának,mikrós torta,gyors és finom)akinek félórás receptjei vannak… hát, elméletben félórás. Gyakorlatban 3 segítő kezecskével inkább: fél nap, három mosatlan tepsi és egy lisztfelhő.  A gyerekek persze minden krémkanálra úgy vetették magukat, mintha élet-halál kérdés lenne – „anyaaaa, én akarom kinyalni a tálat!” – miközben én próbáltam megmenteni legalább egy vékony réteget magának a tortának is. (Torta sikeresen elkeszült , bár szép nem lett, de elfogyott a nap végére, szóval biztos finom volt 😅) A sütés inkább emlékeztetett  csatatérre , mint meghitt családi készülődésre. 😅🤣 Közben Mama is megérkezett, mert a legkisebb egész héten őt siratta. El is mentek a játszótérre, én meg örömmel gondoltam: „na most, csend, kávé, és megtalálom a kupi alatt a lakást!” Természetesen nem találtam meg – de legalább a kávémat igen. Hidegen, ahogy anyák isszák. Dél...

Eljött a nap, amit mindenki várt – kivéve az anyukák! Az évzáró. A pillanat, amikor a gyerekek szárnyra kapnak… és mi anyukák porig égünk. Nekik vakáció, nekünk: túlélőtúra nonstop! Apa persze – milyen meglepő – megint délutános. (Nem mintha nagy segítség lenne, ha itthon lenne… de legalább lenne valaki, akire rá lehetne kiabálni. 😅) Anyukám felajánlotta, hogy vigyem hozzá a kisebbeket, míg a nagy a műsorra készülünk! Csodás ötlet. Elméletben. A gyakorlatban? Addig hisztiztek, rimánkodtak, tiltakoztak, míg inkább „jó van, akkor gyertek ti is, hadd legyen teljes a káosz”. Miért is könnyítenék meg az életemet ennyivel 😅 Készülődés? Egy szó: hajak . Három gyerek. Egy hajkefe. Nulla türelem. Indulás előtt a középső kiszakítja a harisnyáját, de nem baj, a szoknya úgyis eltakarja. (Legalábbis reméltem.) Természetesen megint utolsónak estünk be. Mint egész évben. Már megszokták. Én is magamat. A nagylány bement az osztályba.Persze nem hiszti nélkül. Mi a két kicsivel az udvaro...

„Csak csajok napja” Ma délután szabadságot kaptunk – apa dolgozik, mi meg csajosan nekiindultunk a világnak. Terv: séta + játszótér. A valóság: sétánk közben felvettük a szomszéd kislányt is, mert hát miért ne bővüljön a banda. A játszótérhez vezető 10 perces utat sikerült 1 órásra nyújtani, mert a legkisebb lányom minden egyes bogarat elnevezett, elbúcsúzott tőlük, és természetesen pontos háttértörténetet is kitalált: „Ő Zsófi bogár, most megy haza a munkahelyéről, egyébként szingli.” Közben a nagyobbak már rég eltűntek a biciklijeikkel – ők siettek, mi „éltük” a pillanatot. Aztán jött az, amit minden anyuka ismer: a szomszéd gyereke az én felügyeletem alatt esett el . Klasszikus. Szerencsére csak egy kis horzsolás lett, de én addig húztam az időt, hátha estére elmúlik, vagy legalább nem látszik. 😅 Hazafelé a kis sérült ugrálva, sántítva közölte: „Azt mondom otthon, hogy nem fáj, csak hogy máskor is jöhessek veletek.” Mai tanulság: A gyerekek tudják, hogy a horzsolások elmú...

Szóval… mi ez az egész? Egy napló? Egy blog? Egy túlélési jelentés három gyerekkel a fedélzeten? Talán mindegyik egy kicsit. Nem tudom, ki fogja olvasni. Lehet, csak én. Lehet, te. Lehet, egy másik anyuka, aki épp egy fakanalat keres a mosatlan alatt, miközben a gyerek sikít, a kutya bekakil, a leves kifut  és valahol ebben a káoszban próbál emlékezni arra, hogy mikor ivott utoljára meleg kávét. Nem fogom leírni a nevem. Nem azért, mert titokzatos akarok lenni, hanem mert most nem számít, ki vagyok. Csak annyi, hogy anya vagyok. Néha fáradt. Néha kiborulok. Néha nevetek a sírás helyett. És mostantól írok. Írok a mindennapokról, a konyhai katasztrófákról, a gyerekek furcsa mondatairól, a kertemről (amit néha a tyúkok jobban élveznek, mint én), és néha arról, milyen nehéz, de mégis mennyire szép ez az egész. Valahol útközben rájöttem, hogy néha csak ki kell írni magamból a káoszt, különben magába szippant. És talán másnak is segít. Mert ha már egyvalaki elmosolyodik, vagy azt g...