Én már most kikészültem ....messze a nyár vége
Reggel a boltban kaptak a csajok egy nyalókát, én meg naivan azt hittem, lesz öt perc nyugalmam, amíg elnyalogatják. Hát persze, hogy nem így lett. Két rózsaszín, egy zöld. És onnantól indulhatott is a szokásos testvérháború. Mindenki a zöldet akarta, még az is, akinek előtte teljesen megfelelt a rózsaszín. Fél óra vita, sértődés, könnyes szemek, kiabálás, és az idegrendszerem utolsó cérnaszála után végül megegyeztek. Hurrá. Legalábbis egy pillanatra. Aztán a kicsi bent leejtette és szét is tört a nyalókája. A nagy kint a homokba ejtette. A középső meg letette, hogy neki nem is kell, csak a színe nem tetszett. Amiért egyébként ő robbantotta ki az egész cirkuszt.
A medence vize addigra már konkrétan egy algás békatóra emlékeztetett. Komolyan, ti hogy csináljátok, hogy egy egész nyáron át tiszta marad? Nálam ez soha nem sikerül. Ma úgy döntöttem, hogy elég. Leengedtem, kisikáltam, és jöhet a friss víz. Természetesen a legésszerűbb időpontban kezdtem bele, pont délben, negyven fokban, tűző napon, miközben úgy éreztem, a napsütés lassan leégeti a retinámat is. A gyerekek persze közben boldogan locsolták egymást a kifolyó vízzel, ők jól szórakoztak. Én négykézláb töröltem a medence alját, és próbáltam nem elájulni. Mire elfogyott a víz, már csurom vizesen és sáros lábbal beszaladtak a házba hűsölni. A nappali úgy nézett ki, mint egy vízicsata utáni sártenger.
Délutánra nem számított, hogy hideg a víz, mert nem sokkal azután, hogy feltöltöttem, már pancsoltak is benne egy nagyot. Legalább addig nem veszekedtek. Ma egyébként senki sem bírta a meleget, vagy lehet, hogy csak én nem bírtam, és ma érzékenyebb voltam a szokásosnál. Volt sírás, hiszti, veszekedés, fáradt tekintetek és egy pont, ahol már csak arra vágytam, hogy valaki rám is tegyen egy vizes törölközőt és kikapcsoljon a világból.
De este jött a mentőöv. Egy kis séta a hűvösben, aztán vacsora, fürdés, fogmosás, és a nap legjobb része, amikor összebújva néztünk mesét, míg sorra el nem aludt mindenki. Talán még én is.
És közben azon is elgondolkodtam, hogy talán nem is az a cél, hogy minden nyári nap tökéletes legyen. Hanem hogy legyen benne legalább egy olyan perc, amitől kicsit fellélegzek. Egy hűvös fuvallat, egy nevetés, egy odabújás. Vagy csak az érzés, hogy "na jó, ezt ma is túléltük". És néha már az is elég.
Szóval ha ma is úgy érezted, hogy szétestél hatszor, elfogyott a türelmed, és semmi sem úgy alakult, ahogy tervezted – nem vagy egyedül. És lehet, hogy épp most csináljuk azokat az emlékeket, amikről majd nevetve mesélünk a gyerekeinknek… amikor végre újra lesz nyugalom. Talán majd télen. Talán majd egyedül a vécén. 😅
Tanulság:
Lehet, hogy egész nap azt érzem, eláraszt a káosz, de az ilyen apró esti békék mindig megmentik az egészet. A nyáriszünet kemény menet, de ezekért a pillanatokért megéri.
Nálatok hogy ment ma a túlélés ebben a melegben? Csak én vagyok így lemerülve, vagy más is nyáriszünet-üzemmódban pörög? 😅
Megjegyzések
Megjegyzés küldése