Ez a nap is letelt

Délelőtt végre eljutottunk a gyerekek szekrényeinek kipakolásához. Cél: nyári ruhák előre, a többi pihenhet. Az „elrakás” fázis még várat magára – jelenleg az ágyon pihennek a kiselejtezett darabok, de estére valószínű a sarokba költöznek, hogy legalább le tudjak feküdni.

A szoknyák fogasra kerültek – mindenki büszkén akasztotta a saját szekrényébe, bár sejtem, hogy kicsi lesz az a hely ennyi nyárváró szoknyának…

Amíg az ebéd készült – zöldségleves és tepsis krumpli – a gyerekek boldogan pancsoltak a medencében.

Közben a konyhában bevetettem a lusta asszony kelt tésztáját, természetesen dupla adagban. Itt ugyanis bármikor elhangozhat a klasszikus: „most akarunk valamit enni!”
Első körben pizzás csiga készült – Apa ugyanis délután horgászni viszi a lányokat, kellett hát egy kis útravaló, ami nem romlik, nem folyik, és remélhetőleg nem landol a kocsi ülésén.

Estére már meg is jött a rendelés: fánk legyen!
Ha valami még marada tésztából holnapra, majd kitalálom, mi lesz belőle. (Mondjuk nálunk a „maradék” többnyire csak mese.)

És ha már evés: a napi gyerekszáj sem maradhatott el ebédnél.

„Én megettem, de már nem kérek többet, mert akkora lesz a hasam, mint anyának… elférne benne egy kisbaba.”

Hát... az önbizalmamat nem építette, de legalább utána a nagyok órákon át babáztak, szóval inspirációnak nem volt utolsó. 😅

Miközben ők babáztak, a legkisebb úgy döntött, hogy ő is készül a délutáni programra – egy kis szépségápolással.
Na nem holmi körömlakkal – az túl snassz lett volna. Ő filctollal kifestette a lábkörmeit. Pontosabban: az egész lábujját.
Stílus? Pipálva.

És csoda:, időben végeztem a munkával!
Vagy Apa ilyen jól bírta a csajokat. Vagy a lányok is egész rendesen viselkedtek.
Nem is tudom, kié az érdem – talán mindhárom. A lényeg, hogy még maradt egy kis időm a kertre is, és ez már-már olyan érzés volt, mint a szabadság. Majdnem.

Nálatok is volt már olyan nap, amikor csak egy dupla adag kelt tészta mentette meg a családi békét?

Vagy… amikor a gyerekek filctollal oldották meg a szépségápolást?

És tudod, milyen különleges ebben az egészben? Hogy egy ilyen nap végén, amikor a ruhák még mindig kupacban várnak a sarokban, a lábakon meg filctoll virít, mégis van valami varázs abban a káoszban. Mert a gyerekek nevetése, az együtt töltött pillanatok meg az a kis nyugalom, amit egy dupla adag kelt tészta hoz, mind-mind érték.

Az igazi boldogság nem abban rejlik, hogy minden tökéletesen rendben van, hanem hogy közösen éljük meg a napot – legyen az akár egy kis színes lábköröm vagy egy gyors ebéd a kapkodás közepette. És ha egyszer majd visszanézek ezekre a napokra, nem a rendetlenség vagy a filctoll foltok fognak megmaradni, hanem a csillogó szemek és a kuncogó gyerekhangok.

Szóval, ha ma te is épp egy kis káosz közepén vagy, és úgy érzed, hogy soha nem lesz vége, csak gondolj arra: a káoszban is van szépség, és az anyaság pont erről szól – a tökéletlenség tökéletességéről.

És nálatok mi volt ma az a kis apróság, ami megnevettetett vagy megnyugtatott? Osszátok meg, mert ezekből lesznek a legszebb emlékek! 🌸

---

🌱 Napi tanulság:

Lehet, hogy nem lett minden elpakolva, és a lábkörömfilc sem szerepelt a terveim között…
De ha van pizzás csiga, egy kis csend, meg pár boldog gyerekkacaj – akkor még a káosz is szerethető.