Vakációóó!! De nem nekünk Anyáknak 😅

Eljött a nap, amit mindenki várt – kivéve az anyukák!

Az évzáró. A pillanat, amikor a gyerekek szárnyra kapnak… és mi anyukák porig égünk.
Nekik vakáció, nekünk: túlélőtúra nonstop!

Apa persze – milyen meglepő – megint délutános. (Nem mintha nagy segítség lenne, ha itthon lenne… de legalább lenne valaki, akire rá lehetne kiabálni. 😅)
Anyukám felajánlotta, hogy vigyem hozzá a kisebbeket, míg a nagy a műsorra készülünk!
Csodás ötlet. Elméletben.
A gyakorlatban? Addig hisztiztek, rimánkodtak, tiltakoztak, míg inkább „jó van, akkor gyertek ti is, hadd legyen teljes a káosz”. Miért is könnyítenék meg az életemet ennyivel 😅

Készülődés?
Egy szó: hajak.
Három gyerek. Egy hajkefe. Nulla türelem.
Indulás előtt a középső kiszakítja a harisnyáját, de nem baj, a szoknya úgyis eltakarja. (Legalábbis reméltem.)
Természetesen megint utolsónak estünk be. Mint egész évben. Már megszokták. Én is magamat.

A nagylány bement az osztályba.Persze nem hiszti nélkül.
Mi a két kicsivel az udvaron vártunk, elvegyülve a tömegben .... illetve így terveztem !
A gyerekeim? Fogták a hátitáskányi játékot,amit hiztak magukkal,  leültek a betonra, és elmélyülten játszani kezdtek.
Azt hiszem, ők voltak az egyetlenek, akik jól érezték magukat. 😅

A végén persze jött a hiszti. Az „éhes vagyok”. A „fáradt vagyok”. A „lógok anya nyakán, hátha összeesik”.
Én csak egy szóra vágytam: vakáció. De most más értelmet nyert.Most nem nekem szólt!

És persze ez még nem volt elég az idegrendszeremnek!
Este elhoztuk a három unokatestvért is.
Így zárul a nap: hat gyerekkel, akik természetesen egymás társaságában még jobban felpörögtek, mint a centrifuga öblítésnél.
És amikor este tízkor közöltem, hogy „na most már fekvés van”…
kiröhögtek.
Hangosan.
Kórusban.

---

Tanulság:
A nyári szünet nem vakáció. Ez egy valóságshow, aminek csak az egyik szereplője tudja a forgatókönyvet – és az se én vagyok.
De legalább együtt vagyunk. Káoszban. Izzadva. Egy darab harisnyával kevesebben.

---

És tudod mit? Talán ez az egész nyári őrület mégis valahol szép. Nem úgy szép, mint a katalógusban szereplő, mosolygós gyerekes strandképek. Inkább úgy szép, mint amikor valami félig kifolyt, ragacsos, de valamiért mégis őrizni akarod, mert emlék.

Lehet, hogy ezek a napok tele vannak hangzavarral, széthagyott cipőkkel, elgurult ceruzákkal és kiborult idegekkel, de ezekből lesznek majd azok a történetek, amiket nevetve mesélünk vissza. Ezekből lesz a "na emlékszel, amikor hatan voltatok és senki nem akart lefeküdni?"

Szóval lehet, hogy ma nem ittam meg a kávémat, lehet, hogy nem volt rend a lakásban, de volt élet. Volt hang. Volt pillanat, amikor csak annyit mondtam: ez is elmúlik… és egy másik, amikor azt gondoltam: de jó, hogy nem vagyok egyedül.

Ha te is most kezded a nyári túlélőtúrát, csak annyit mondok: hajrá. Túléljük. Együtt. Vagy legalább írunk róla.

Kellemes nyári szünetet kívánok minden szülőtársamnak!
Tartsatok velem, mert a java csak most kezdődik… 😄🍦☀️👣