5 perc rend
Az 5 perces rend és ami utána jön
Tegnap beszéltünk arról, milyen az az 5 perces rend, ami olyan gyorsan múlik el, mint egy hullócsillag. Ma pedig hadd mutassam meg, hogy nálunk ez nem egyszeri kaland, hanem egy teljes napi műsor, főleg ha az ember szintek között közlekedik egy porszívóval meg egy törlőkendővel a kezében.
Reggel még motiváltan kezdek. Felső szint, rendrakás, ruha vissza a szekrénybe, játék a dobozba, porszívózás, portörlés. Mire végzek, az emeleten már-már Pinterestre illő rend van. Csillog a padló, a levegőben finoman terjeng a citromos felmosóvíz illata. Boldogság.
Aztán lemegyek az alsó szintre. Ott már tombol a káosz. Cipők elhagyva, kanapé párna nélkül, valaki kiborított egy doboz legót, egy másik meg levetkőzött menet közben és szétszórta a ruháit, mint egy divatbemutatón. Mire itt rend lesz, fent újra szétcsúszik minden. Ez így megy egész nap. Mint valami rosszul szervezett logisztikai művelet, ahol én vagyok az egyetlen dolgozó.
És az igazsághoz hozzátartozik valami, amit be kell vallanom. A gyerekeimet elrontottam. Igen. Azt hittem, gyorsabb és hatékonyabb, ha majd én csinálok meg mindent helyettük. Hogy ne húzzuk az időt azzal, hogy valaki negyven perc alatt próbálja visszatenni a cipőjét a cipős szekrénybe. Így aztán én töröltem le az asztalt, én pakoltam el a játékokat, én mostam fel a kiöntött kakaót, én hajoltam be a kanapé alá a fél pár zokniért.
De most próbálok változtatni. Igyekszem bevonni őket a napi feladatokba. Néha segítenek letörölni az asztalt, néha elpakolnak pár játékot, volt már bútor törlés is (bár utána a tükör is igényelt egy külön beavatkozást), és a porszívózás-felmosás-akcióban is részt vesznek. Hogy hogyan csinálják? Hát, mondjuk úgy, hogy az nekem még egy extra félóra javítás, de legalább csinálnak valamit. A múltkor például az egyik ablakpucolás után már majdnem kiláttunk az üvegen. Majdnem.
Az egész nap pörgés, rohanás, egyfajta anyai örökmozgó üzemmód. És a nap végén, amikor már csak arra vágyom, hogy végre nyugalomban dőljek hátra, akkor jövök rá, hogy megint kupiban fekszem le. De már nem bánom annyira. Mert ha csak öt percig is tartott a rend, az az öt perc az enyém volt. Az én kis diadalom a káosz felett. Aztán újra kezdődik minden elölről.
Anyukás tanulság mára
Az 5 perces rend nem a kudarc jele, hanem a győzelemé. Lehet, hogy csak pillanatokra sikerül, de azok a pillanatok adnak erőt a folytatáshoz. És ha a gyerekek már most megtanulnak segíteni, még ha bénácskán is, akkor egyszer talán tényleg együtt győzzük le a rendetlenséget. Vagy legalább már nem én egyedül.
És egy kérdés hozzád is, anyuka társ
Te mikor vontad be a gyerekeidet a házimunkába? Vagy inkább titokban csinálod, amikor nem látják? Írd meg kommentben, hadd nevessünk vagy tanuljunk belőle együtt!
Van valami furcsa szépség ebben az állandó újrakezdésben. Minden nap lehetőség arra, hogy valamit jobban csináljunk, mint tegnap. Néha ez annyit jelent, hogy nem ordítok akkorát, ha kiborul a gyümölcslé. Máskor azt, hogy inkább együtt törlünk fel, és közben megbeszéljük, milyen napjuk volt. Nem mindig jön össze, sőt, sokszor csak még nagyobb lesz a káosz, de ezekből a közös pillanatokból tanulnak a legtöbbet.
És bár úgy érzem magam, mint egy takarító robot, akit senki sem állít le, mégis van egy kis büszkeség bennem. Mert amikor a gyerekek azt mondják: "anya, segítünk", még ha az a segítség azt is jelenti, hogy liszt kerül a függönyre vagy víz a falra, akkor tudom, hogy jó úton járok. Az út hosszú, és néha csúszós, mint a frissen felmosott konyha, de végül eljutunk valahova. Vagy legalább egy darabig tiszta lesz az a konyha.
Nálunk is sokáig pont ugyanez volt, aztán jött egy ötlet, ami végre működni kezdett!
VálaszTörlésMinden gyerek kapott egy saját „feladatfüzetet”, amibe naponta vezetjük, ki mit csinált meg. Hogy ne kelljen minden nap újra leírni, én terveztem őket, aztán szépen megrendeltem.
A kisebbeknél rajzok vannak minden oldalra: porszívó, cipő, játékdoboz, fogmosás stb. – pipálnak vagy x-elnek, attól függően, hogy elkészült-e. A nagyobbaknál már szöveges a lista, de ott is van pár rajz, hogy ne legyen annyira száraz.
Hónap végén jön a „fizetés”: a zsebpénz attól függ, mennyi feladatot vállaltak és végeztek el. És van mindig egy „győztes”, aki segíthet megszervezni a következő kirándulást vagy nyaralást – nem teljesen szabadon dönt, de előre megbeszéljük, hova mennének, hány pontot ér az adott cél, és aki a legtöbbet gyűjtötte, az nyer.
Persze, ha tudnák, hogy mi gyerekként nem jutalomért pakoltunk, hanem csak hogy egyel kevesebb pofon jusson, el se hinnék.
Ez nagyon jó ötlet! Nagyon tetszik, hogy ennyire átgondolt rendszeretek van, és még motiváló is a gyerekeknek! 👏
TörlésNálunk most „csak” egy napi rend táblázat készült a napokban, mert amióta nyári szünet van… hát, mondjuk úgy, hogy a napirendünk darabjaira hullott. 😅
Reggeli délben, fogmosás ebéd után, pizsama egész nap – ismerős? 😆
Most próbáljuk visszahozni a struktúrát, de lehet, hogy a Te módszeredet is kipróbáljuk, főleg a pontgyűjtős rész nagyon tetszik!
És igen… ha tudnák, hogy mi miért pakoltunk, már csak a nevetés miatt is érdemes lenne egyszer elmesélni. 🙃