Kis kezek , nagy felfordulás!

Ma reggel ismét a jól ismert zümmögésre ébredtem. A fűnyíró valahol már dolgozott, én meg csak reménykedtem benne, hogy nem a mi kertünk az, ahol a harc zajlik. De legalább időben indult a nap. Még kávé előtt elhatároztam, hogy bedobok egy adag ruhát a mosógépbe, mert milyen jó érzés lesz, hogy már az első korty előtt haladok is. A terv szép volt, csak azzal nem számoltam, hogy a tegnap délutáni mosás még mindig a gépben várakozik, mint egy elhagyott csomag a peronon. De legalább bepakolni nem kellett. Csak újraindítani. 😅

A lányok még aludtak, így kihasználtam a csendes perceket, és elkezdtem a főzést. A kenyér előtésztájával kezdtem, mert délután bográcsozunk, és a fiúk már előre kijelentették, hogy csak az én kenyeremet hajlandóak enni. Jó érzés ez, na. Aztán nekiálltam a tojásos nokedlinek is, de mire kiszaggattam, észrevettem, hogy a tűzhely nem működik. A tészta szépen egy tömbbé állt össze, a lábas meg ott árválkodott alatta, láng nélkül. És én már éppen bosszankodtam volna, amikor a csajok felébredtek, és a felsőszintről már kiabálták is :"Anyaaa,felébredtem ! bújj mellém. "A nokedli maradhatott(már ugyis elrontottam ,) az ölelés fontosabb volt.

Reggeli közben üzenet érkezett egy barátnő anyukájától. Átjöhetnek a lányok játszani? Soha jobbkor nem jöhetett volna. Boldogan készülődtek, én pedig a kicsivel folytattam a főzést. Ő is segített, persze ez nekem inkább extra munka, mint könnyebbség. Mellé borította a lisztet, majd vidáman közölte, hogy nem baj, majd feltakarítod. Addig rajzol bele. És tényleg rajzolt. Míg én újra nekifogtam a nokedlinek, ő lisztben alkotott. De pár perc múlva megelégelte a művészkedést, (de lehet az volt a probléma hogy az összes liszt a földön volt már)és már a cukortartóval ült az asztalnál. Kanállal evett belőle. Vagy legalábbis szórta. Az asztal és a föld csillogott, mint egy édes karácsonyi mesevilág. Cukorból.

Ebéd után bedagasztottam a kenyereket, majd kelesztés, formázás, végül kisültek a friss, ropogós héjú cipók. Négy darab lett belőle, és az egész házban csodás illat terjengett.

Recept: 

Előtészta:

150g liszt 

3 g friss élesztő

150ml langyos víz

(jól össze kever,majd 4 -6 órát hadjuk pihenni)

Tészta:

-előtészta

-350g liszt

-160ml víz

-10g só

-1 e.k. olaj ( elhagyható, de puhább lessz a belseje)

 Addigra a lányok is hazaértek. Jól is esett a zsivaj, mert a túl nagy csend kezdett gyanús lenni. A vendégek is lassan megérkeztek, a bogrács már rotyogott, és egészen estig együtt voltunk. A nap zárása pedig a szokásos szeretetteli összebújás, ölelések és jóéjt puszik.

---

Anyukás gondolat mára

Néha úgy érzem magam, mint egy takarítórobot, amit senki sem tud leállítani. Minden lépés után újabb morzsa, újabb lisztkupac, újabb cukros kanál. De ezekben a pillanatokban ott van az élet. Ott van a nevetés, a próbálkozás, a közös alkotás. Még ha liszt is a vászon.

Anyukaként gyakran hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy az egész nap csak rendrakásból és takarításból áll, amit úgyis újra kell kezdeni öt perc múlva. De ezek az öt percek is számítanak. Az a pár perc rend, az a pár mosoly, az a pillanat, amikor a gyerek azt mondja, segít, még ha liszttel a hajában is, akkor tudom, hogy jó úton járok. Mert nem a tökéletesség a cél, hanem a közös pillanatok.

---

Napi tanulság

Nem baj, ha nem tökéletes minden. Nem baj, ha az ebédet elrontod,vagy a liszt a falon landol. A lényeg, hogy együtt csináljuk. Mert ezek a kusza, ragacsos, lisztszórásos napok lesznek azok, amikre majd mosolyogva emlékezünk vissza. És lehet, hogy ma nem lett csillogó rend, de lett ölelés, közös nevetés, és négy illatos kenyér. És ez talán sokkal több.

---

És egy kérdés hozzád, anyuka társ

Nálatok ki szokott segíteni a konyhában? Bevonod a gyerekeidet, vagy inkább akkor főzöl, amikor csend van és senki nem nyúl a liszthez?
Írd meg kommentben – mesélj, nevessünk együtt vagy erősítsük meg egymást, hogy nem vagyunk egyedül ebben az édes káoszban.