Ruhás káosz
A ruhás káosz titkos élete – avagy dobozok minden sarokban
Reggel felébredtem. Még csend volt. Az a ritka, finom csend, amit csak akkor hallani, amikor minden gyerek még szuszog a másik szobában. Fekszem az ágyban, és élvezem, hogy senki nem akar semmit. A szellő beáramlik az ablakon, simogatja a gondolataimat. És képzeld: egyik szomszéd sem nyír füvet, senki nem flexel, nem vág fát, csak a madárcsicsergést hallani. Tényleg olyan, mintha egy mesébe csöppentem volna. Valami furcsa, lebegős szabadságérzés járja át az embert ilyenkor, amitől egy kicsit újra önmaga lehet. Még ha csak pár percre is, mielőtt…
Mielőtt felébred az első gyerek.
Akkor ugyanis a terv, amit addig a csendben próbáltam összerakni a fejemben, mehet is a kukába. A nap innentől nem úgy alakul, ahogy én elképzeltem, hanem ahogy ők vezénylik.
A tegnapi ruhákat már összeszedtem a lakás különböző pontjairól. Volt ott minden: zokni a hűtő mellett, trikó a kanapén, egy farmer a fürdőajtón lógva. A mosógép már pörög, a szárító üresen áll, várja a következő adag ruhát. De közben feküdtem még az ágyban, és a plafon helyett valami mást kezdtem el nézni: a szekrény tetején sorakozó dobozokat.
Na igen. A dobozokat. Azokat a jól ismert ruhás dobozokat.
A dobozokat, amikbe már csak úgy tudok pakolni, ha közben Tetris-bajnokságot nyerek saját magam ellen. Mert hát... mi van bennük? Minden. Ruhák, amiket a nagyok kinőttek, de majd jó lesz a kicsinek. A kicsi kinőtt ruhái, amik meg majd valami családban érkező babának jól jönnek. Aztán ott vannak azok is, amiket kaptunk. Vagy amit épp akcióban rendeltem meg a következő szezonra. Például H&M gyerekruha, amit elvileg jövőre hordana a gyerek. Aztán még két év múlva is csak legfeljebb a játékbabára jó.
Télen a nyári ruhák dobozba kerülnek, nyáron a téli kabátok tűnnek el. Legalábbis elméletben. Gyakorlatban inkább csak eltűnnek. Na és a kabátok meg a cipők? Azoknak már szinte külön lakást lehetne bérelni. Ugyanebben a rendszerben futnak, csak sokkal nagyobb helyet foglalnak.
Papíron ez egy jól kitalált rendszer. A valóságban viszont… hát, olyan mint egy labirintus. Méret szerint vannak rendszerezve – vagyis voltak. Addig a pillanatig, amíg be nem került egy újabb adag ruha, amit már nem volt erőm vagy időm rendesen szétválogatni. Mert lássuk be, ha választani kell: ebéd főzés, tanulás a gyerekkel, mosás vagy dobozok rendszerezése... a dobozok valahogy mindig vesztesként kerülnek ki.
És amikor eljön a pillanat, hogy na most akkor frissítem a ruhakészletet, és előkerül egy doboz... jön a meglepetés. Ezt már kinőttük. Ez túl kicsi. Ez meg... kié is volt? És amikor csak egy pulóvert keresek, biztosan előkerül ötven másik ruha, csak pont az nem, amit keresek. Tipikus.
Sokszor elgondolkodom: van ennek egyáltalán értelme? Tényleg érdemes ennyit tárolni? Vagy csak azért őrizgetem őket, hogy ne legyenek üresek a sarkok?
Egy dolog biztos: nem csinálom jól. De legalább nem vagyok egyedül vele. Mert valahol a világon most is ül egy másik anya egy másik doboz tetején, és azon gondolkodik, hogy lehetne jobban átlátni ezt a ruhatengert.
Tanulság?
Talán az, hogy nem baj, ha nem vagyunk tökéletesen rendszerezettek. Az se baj, ha néha nem találjuk meg azt az egy pulcsit. A lényeg, hogy meleg szívvel öltöztetjük fel a gyerekeinket. Még akkor is, ha az a ruha három doboz mélyéről került elő, és egy régi akció emléke.
És nálatok hogy működik a ruhák rendszerezése? Ti is dobozban éltek? 😄
Vagy inkább mindent azonnal továbbadtok? Írjátok meg kommentben, hátha tanulunk egymástól!
Imádom ezt a posztot.
VálaszTörlésNekem nincs még gyerekem, de ugyan ilyen kihívással küzdök. Annyi kiegészítéssel, hogy van plusz három doboz. : 1.- kihíztam, de akkor is belefogyok, ha beleroskadok. 2.- Már úgysem fogyok bele, de túlságosan szeretem ahhoz, hogy kidobjam, vagy leadjam valahova, szóval addig tárolom, amíg meg nem találom a "szerelem" ruhámhoz méltó embert, akinek oda adhatom. 3- Nagyrészt még címkés ruhák, csak túlságosan hiú voltam nagyobbat rendelni, de túl drága volt, hogy elajándékozzam, túl nagy macera hogy vissza küldjem, ezért szintén várom a méltó embert, akinek odaadhatom, közben azért reménykedve hogy belefogyok. ( Mert, ha nagyobbat rendelek, az olyan érzés mintha elfogadtam volna a súlyom, de ha még néha veszek kisebb ruhákat, az fent tarja a reményt, hogy én is hiszek abban hogy lefogyok, és nem hagyom abba az edzést.)
Hát most hangosan nevetek! 😂 Annyira átérzem minden szavad, hogy akár én is írhattam volna! Nálam is megvannak ezek a „külön kategóriás” dobozok, csak most a gyerekruhák miatt háttérbe szorultak , de ott vannak, figyelnek... 🤭
VálaszTörlésA „belefogyok vagy belehalok” doboz, a „nem tudom elengedni, mert SZERELEM” halom, és az a csodás „még címkés, de valamiért sose lett jó” részleg… nálam is mind ott lakik a szekrény alján, dobozban, zsákban, néha a lelkiismeretemben. 🙈
És igen, ez tényleg egy külön bejegyzést is megérne – lehet, hogy meg is írom egyszer, és csak Rád fogok hivatkozni, mint a múzsa, aki szó szerint kiírta a lelkemből. ❤️
Addig is tartsuk meg a reményt (és a ruhákat 😅), hátha egyszer mindegyik elnyeri a méltó sorsát!