Semmi

Ma nem történt semmi és mégis minden

Vannak napok, amikor azt érzi az ember, hogy ma nem csinált semmit. De aztán ha jobban belegondolok, kiderül, hogy a semmi valójában tele van mindent jelentő pillanatokkal.

Ma ilyen nap volt.

Nem volt program. Nem jött vendég. Nem kellett semmit elintézni, senkit elvinni sehova, nem szólt a telefon, és őszintén szólva még főzni sem volt igazán kedvem. A ház pedig? A ház pontosan úgy néz ki, ahogy egy ház kinéz, amikor a lakói élnek benne, de nem takarítanak közben. Magyarul: szalad.

Az asztalon morzsák, a kanapén összegyűrt takarók, a földön játékok, a fürdőszobában pedig valaki biztos elrejtett egy zoknit csak úgy, sportból. A konyhában ott figyel egy félbehagyott keksz a szék alatt, amit valószínűleg valaki megevett volna, ha nem történt volna közben valami izgalmasabb, például hogy leesett a másik szék.

És tudjátok mit? Ma ez nem zavar.

Ma nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni azért, mert nem porszívóztam ki a sarkokat. Mert nem hajtogattam össze a ruhákat a kanapéról, hanem egyszerűen csak félretoltam, hogy le tudjak ülni a gyerek mellé egy kockavárat építeni.

Ma nem néztem az órát. Nem néztem a listáimat. Csak a gyerekeim arcát néztem, amikor nevetnek. A kezüket, amikor a kezemet fogják. A pillanatot, ami most van, és amit általában úgy rohanunk végig, mint egy kötelező programot a nagy betűs élethez.

Játszottunk. Kártyáztunk. A párnákból készített bunkerben meséltünk egymásnak kitalált történeteket, amiknek a végén mindig valami furcsa lény evett spenótot. Volt, aki pizsamában maradt ebéd után is. Volt, aki háromszor is átöltözött, csak mert kedve volt.

Volt egy olyan pillanat is, amikor csönd lett. De nem az a gyanús csönd, amikor biztos történik valami, hanem az a békés csönd, amit csak a semmittevés tud adni. Ott ültünk, mindenki mással elfoglalva, mégis együtt.

És miközben a ház egyre jobban úszott a szétszórt dolgokban, én egyszer csak azt éreztem: ez így jó.

Ez a nap nem lesz ott a fényképalbumban. Nem fogjuk évek múlva emlegetni, hogy emlékszel arra a fantasztikus júliusi vasárnapra, amikor egész nap otthon voltunk és nem csináltunk semmit?
Pedig lehet, hogy pont ez volt az egyik legfontosabb nap. Mert ilyenkor kapcsolódunk igazán. Mert amikor nincs semmi extra, akkor vesszük észre, mennyi mindenünk van.

A mai tanulság:
Nem kell minden napnak látványosnak lennie. Nem kell mindig teljesíteni, haladni, rendet rakni, beosztani. Néha az is elég, ha csak jelen vagyunk. A ház megvár. A gyerekek viszont nőnek. És ez a mai nap, a nagy semmivel, mégis minden volt.