Túlélőnap

A tegnapi semmittevős nap után ma úgy éreztem, itt az ideje, hogy kicsit összeszedjem magam. Na nem azért, mert bárki számon kérte volna rajtam a házimunkát vagy a teljesítményt , inkább csak magam miatt. Kicsit kellett már az az érzés, hogy valamit csináltam. Hogy haladtam, ha csak egy tapodtat is.

Szóval reggel nekiláttam kalácsot sütni a gyerekeknek. Nem is akármilyet, hanem frisset, foszlósat, illatosat. Már az illatára összegyűlt a banda a konyhában, és mire kihűlt volna rendesen, már csak a sarkai maradtak. A reggeli természetesen a szokásos koreográfiával zajlott: morzsák mindenhol, a poharak sorra dőltek, és persze a kutya is kapott valamit, mert nálunk a föld mindig jobban jár, mint az asztal. Komolyan kérdezem: minden gyereknek be van építve egy program, hogy reggelinél legalább egy dolgot felborítson?

Délre a kenyér is kisült. Apa nagy örömére, mert így vihetett magával egy friss, ropogós veknit a délutános műszakra. Mondjuk gyanítom, szívesebben ette volna meg itthon, egy kis szalonnával és paradicsommal, de hát dolgozni kell, nem lehet mindig otthon falatozni.

Délután aztán újabb meglepetés: Apa hazaugrott és ledobott elém tíz kiló barackot. Mosolyogva csak ennyit mondott: Ez rád vár. Úgyhogy beindult a lekvárprojekt. Hámoztam, magoztam, főztem, kavartam , a gyerekek pedig közben halálra unták magukat a lakásban, mert persze egész nap esett. Aztán valami különös agyrobbanás folytán rollerral kezdtek el "sétálni" bent a szobák között. A csillár is mozgott. Én is. Minden mozgott.

De ha már kész a friss baracklekvár, akkor naná, hogy palacsinta is lett belőle vacsorára. Ez nálunk olyan, mint a hab a tortán , csak kicsit több edénnyel és cukorral. Mindenki boldog volt, mindenki ragadt, mindenki tele lett.

A nap végére viszont valami csoda folytán rend lett. De úgy tényleg. Felmostam, elpakoltam, és még az ebédlőasztal is tiszta volt. Nem tudom, hogyan csináltam, de lehet, hogy valami háztartási csoda történt. Így most, ahogy ezt írom, érzem, hogy egy fokkal nyugodtabban várom a holnapot. Mintha egy tiszta padló és rendes konyha újratervezné az anyai agysejteket.

És ha már itt tartunk...
Lehet, hogy nem minden nap lesz ilyen. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem minden nap lesz ilyen. De vannak ilyen napok. Amikor kicsit többet bírunk, kicsit többet mosolygunk, és a káosz ellenére is érezzük, hogy igen, ez ma ment.

Napi tanulság:
Nem attól vagyunk jó anyák, hogy minden nap csillog a padló, hanem attól, hogy próbálkozunk. Hol kaláccsal, hol palacsintával, hol egy csendes öleléssel.

Napi kérdés:
Nálatok mi az a kis siker, amitől jobban indul egy reggel? Egy rendbe tett sarok? Egy meleg reggeli? Vagy csak egy csésze kávé, amit végig melegen tudtok meginni?

És ha épp nincs ilyen, az is teljesen rendben van. Holnap új nap jön. És ki tudja, talán valaki nálatok is ledob 10 kiló barackot a küszöbre.