Napi káosz

🐸 „4 béka, egy akvárium és egy anyuka, aki már Google-tanúsítványt is kaphatna kétéltűekből” ( Avagy: békatartás otthon, gyerekekkel, nyáron  a valóságban ) Nálunk egy séta sosem csak séta. Ha a gyerekeim valamit haza tudnak hozni , legyen az kavics, bot, csigaház, hangya , hát haza is hozzák. De az utóbbi hétvége mindent vitt : négy darab élő, tapadóujjas, ugribugri kis békával tértek haza. "Anyaaaa, nézd, milyen cukik! Meg akarjuk figyelni, hogy nőnek fel!" Én pedig ott álltam, a fejem fölött egy képzeletbeli STOP-tábla lengedezett, de már késő volt. A békák nálunk laknak. Őszintén? Nem díjaztam az ötletet. Mégis, a következő fél órában a teraszunk béka-wellness központtá alakult. Akvárium, víz, kövek, és egy gondosan gyerekek által festett kő , amit most a kis zöld lakók trónként használnak. És a gyerekeim? Boldogan figyelik őket, és naponta csapdossák a legyeket nekik. És én? Két nap után azon kaptam magam , hogy a reggeli kávém mellett Google-kereséseket ...

Eltitkolt anyai gondolatok – amikről sosem beszélünk hangosan Őszinte vallomás egy anyáról, aki néha csak el akar tűnni egy napra Tegnap este olyat tettünk, amit nem is tudom, mikor csináltunk utoljára. Nem, nem világ körüli út. Nem spa hétvége. Csak horgászni mentünk. De ketten. A gyerekek nélkül. Este. Sötétedés után. És valami megváltozott bennem. Ültünk a stégen, lábunk alatt a víz, fölöttünk csillagok, mellettem az a férfi, akivel ezt az egész őrült kis családot csináltuk magunknak. Csend volt. És én egyszer csak arra gondoltam: milyen furcsa, hogy most senki nem szólít meg. Senki nem kér inni. Senki nem kiabál, hogy anya nézd. Senki nem akar a nyakamba ülni. És én nem hiányoltam ezt. Hanem… élveztem. És aztán jött a gondolat, amit nem mondunk ki hangosan. Hogy néha szeretnék eltűnni egy napra . Nem örökre. Nem végleg. Csak egy napra. Csak én lenni. Nem anya. Nem logisztikai menedzser. Nem szakács. Nem békebíró. Csak egy ember. Egy nő. Egyedül. Persze imádom őket. Még a...

Kettesben egy bottal – amikor anya és apa újra csak mi leszünk Ma délben csörgött Anyukám. Már a hívás is meglepett, de amit mondott, még jobban: Megyek az unokákhoz éjjelre, menjetek el valamerre! Na, ilyen ajánlatra nem lehet nemet mondani. A férjemmel csak összevillant a tekintetünk, és már szinte hallottam is a horgászbotok zörgését. Hát legyen, gondoltuk, egy kis éjszakai horgászat kettesben ,pont ránk fér. Gyorsan összekaptuk a cuccokat, közben persze négyszer visszamentem valamiért a házba, mert "ez is kell, meg az is, ja meg a fejlámpa, a rágcsa, termosz, pokróc, pulcsi, meg még egy pulcsi, hátha lehűl" ,ismerős, ugye? A gyerekek pedig boldogan ugrottak a Mamival az esti programba. Valahogy mindig érzik, amikor nekünk is kell egy kis idő magunkkal. Azaz egymással. Mert mostanában két összefüggő mondatot nem tudunk váltani anélkül, hogy valaki ne szólt volna közbe: – Anyaaaaaaa, elvitte a hajgumikat! – Apaaaaaa, nem adja oda a bal lábas papucsom! – Anya, nézd mi...

Diafilm varázs – avagy mikor a múlt mesél az estében Ma délután meglátogattuk a Mamát. Már nagyon várta a gyerekeket, és ahogy beléptünk az ajtón, azonnal csillogni kezdtek a szemek , nem csak a gyerekeimé, hanem az övé is. A Mama azok közé a nagymamák közé tartozik, akik mindig elő tudnak húzni valami csodát a fiók mélyéről , ez ma sem volt másképp. Egyszer csak megjelent a kezében egy régi ismerős tárggyal: a dia vetítőmmel. Igen, azzal a  kis géppel, amivel nekem mesélt esténként, amikor még én voltam az ő kis csaja. És nem csak a vetítőt porolta le, hanem előkerült hozzá egy egész szatyor diafilm is. Klasszikus mesék, amiknek már a címétől is megdobban a szívem: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Lúdas Matyi, A három kismalac... A lányok teljesen el voltak bűvölve. Már ott a Mamánál egymás kezéből kapták volna ki a kis tekercseket, annyira izgatottak lettek. Amikor elindultunk haza, egész úton azt tervezgették, este melyik mesét vetítsük le először. Mintha egy mini mozis esté...

Otthonról dolgozni anyaként? Igen, még nekünk is lehet! Valljuk be, anyaként néha olyan, mintha egy teljes állásunk lenne itthon – csak épp fizetés, ebédszünet vagy elismerés nélkül. 🤯 A gyerekeink boldogok, a hűtő folyamatosan ürül, a mosás sosem ér véget, mi pedig gyakran elfelejtjük, hogy bennünk is ott van valami több. És ma rájöttem, hogy lehet ebből az egészből egy kicsit „kifelé” is építkezni . 💻 Reggel, mikor épp a harmadik kávémat próbáltam nyugodtan meginni (persze sikertelenül), rábukkantam egy szuper blogra:  https://www.kattintasnyi-karrier.hu/ Őszintén mondom, rég olvastam ilyen átlátható, anyabarát oldalt az otthoni munkáról. Ami különösen megfogott, az ez a bejegyzés volt: 👉 Hányféleképpen lehet pénzt keresni blogolással? Konkrét ötletek vannak benne, nem mellébeszélős „csodamódszerek”, hanem valós példák, ami akár nekünk, gyerekek mellett zsonglőrködő anyukáknak is beleférhet az életünkbe. Dropshipping, blogírás, Pinterest, virtuális asszisztens – szóval n...

Hazaértünk… de vajon vissza is tértünk? Van az a pillanat, amikor becsukódik mögötted az otthoni ajtó, és minden ismerős… mégis kicsit idegen. A nyaralás kiszakít, de a hazatérés visszaránt. Vagy legalábbis próbál. Vajon újra megtaláljuk magunkat a mosatlan bögrék, a bőröndök és a megszokott zajok között? Mi most megpróbáltuk. Hazajöttünk. Elvileg kevesebb holmival, mint amikor elindultunk. Gyakorlatilag megint alig fértünk be az autóba. Este már bepakoltunk, így reggelre csak a plüssök, pizsamák, kispárnák és mi magunk maradtunk. Egészen haladónak éreztem magam logisztikából. A lányok indulás előtt legalább háromszor körbejárták a medencéket, nehogy valami ott maradjon. Ők már szinte saját kis belső ellenőrző listával dolgoznak. Talán sikerrel jártunk, bár majd itthon derül ki, hogy tényleg nem hagytunk-e ott semmit. Ami viszont hatalmas könnyebbség volt most: volt mosógép. És ha már volt, én be is vetettem. Az utolsó napokban kimostam néhány adagot, így most nem fog elönteni a m...

Fagyi fronton harcban állunk – nyári semmittevés gyerekekkel Van az a nap, amikor az ember úgy ébred, hogy ma semmit nem csinálunk . Nem megyünk sehova, nem szervezünk programot, nem próbálunk „emlékezetes családi élményt” létrehozni. Csak hagyjuk, hogy történjen, ami történni akar. Na, nálunk ez ma pontosan így volt. Nem állítottam be ébresztőt, nem volt lista, nem volt napirend. Csak mi voltunk. A gyerekek, a kert, a medence, meg három nagy doboz fagyi. És egy óriási dinnye. Merthogy sikerült kicsit túlvásárolnunk magunkat. A tegnapi lelkes „ezt még feltétlen vigyük!” bevásárlás ma reggel már egyértelműen azt mondta: ha ezeket nem esszük meg holnapig, jöhet a vödör . Így hát hivatalosan is meghirdettem a "Fagyi és Dinnye Napot" . Nincs főzés, nincs zöldség, nincs vita. Csak kanalak, papírtörlők, bikinis gyerekek, akik tíz percenként kérdezik, hogy lehet-e még egy gombóc fagyit. Persze hogy lehet. Délelőtt beüzemeltük a medencét. A víz kék, a gyerekek hangosak, a nap s...